Kezdőlap » közmeghallgatás » Kérdések és válaszok

PÁLOSVÖRÖSMART most

Kérdések és válaszok

Tisztelt Polgármester Úr!

Átolvasva a Köz Nélküli Közmeghallgatás-ra készített anyagot több helyen is találkoztam az előző testületek működését kritizáló mondatokkal.

2006 és 2014 között a településünk alpolgármestere voltam, ezért különösen furcsának találom azt a kijelentését, amelyben arra utal, hogy az anno általunk telepített kamerarendszer “több testület regnálása alatt vélhetően szabálytalanul figyelte meg az embereket”.

Kérem, fejtse ki részemre részletesen, hogy mi alapján vélelmezi, hogy a kamerarendszer szabálytalanul figyelte meg az embereket!

Üdvözlettel:

Kobzi Tamás

„Tisztelt Kobzi úr!

Évvégi közmeghallgatási beszámolómban, amely a település honlapján is megjelent, az alábbi megjegyzést tettem a kamerarendszer működésére vonatkozóan: „Kamerarendszer fejlesztése közel 5 millió Ft, még folyamatban van. Ez a rendszer több testület regnálása

alatt vélhetően szabálytalanul figyelte meg az embereket.” Ezzel kapcsolatos kérdésére az SZMSZ 46. § (6) bekezdése alapján az alábbiakról tájékoztatom.

A közterület-felügyeletről szóló törvény értelmében közterületi térfigyelésre csak a rendőrség vagy az önkormányzat közterület-felügyelete jogosult. A korábbi ciklusokban telepített kamerák esetében a kamerák megfigyelésének joga és feladata senkihez nem volt telepítve, a rendőrséggel sem volt megállapodás a rendszer megfigyelésére, kezelésére vonatkozóan. Közterület-felügyeletet az Önkormányzat a mai napig nem tart fenn, viszont 2020. februárjától a törvény lehetővé teszi, hogy „a képfelvevőt a jegyző, vagy a képviselő-testület

által kijelölt, a települési önkormányzat alkalmazásában álló köztisztviselő is üzemeltetheti és kezelheti.” Jelen ciklusban történt meg a hivatalos kapcsolatfelvétel ebben a témában a rendőrséggel, valamint került kijelölésre – önkormányzati dolgozó személyében – a kezelésre jogosult személy, önkormányzati rendeletben.

A közterület-felügyeletről szóló törvény értelmében a térfigyelő rendszer működésének jellemzőit önkormányzati rendeletbe kell foglalni, a NAIH-4125-2/2012/V. számú állásfoglalása értelmében „a létrehozandó közterület-felügyeleti rendszert önkormányzati rendeletben kell szabályozni, mely rendeletnek tartalmaznia kell – többek között – hogy a rendszer milyen célból jön létre, hogyan működik, milyen adatfajták kezelésére és milyen esetekben kerül sor, valamint azt, hogy a rögzített adatokat pontosan meddig lehet tárolni.”  Önkormányzati szabályozás nem született a korábbi ciklusokban a térfigyelő rendszerről, azt jelen ciklusban pótoltuk. A rendszer bővítése esetén azt a hatályos rendeleten is minden esetben átvezetjük.

A közterület-felügyeletről szóló törvény értelmében – a képfelvevők által megfigyelt közterületre belépő személyek tájékoztatását elősegítő módon – figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyezni a képfelvevők elhelyezéséről, az adatkezelés tényéről. Ez a korábbi ciklusokban nem történt meg, jelen ciklusban folyamatban van. A kihelyezett felvevők helyét és a megfigyelt közterületet a rendeleti szabályozáson és kitáblázáson túl a település honlapján is meg kell jelentetni. Ez a korábban ciklusokban nem valósult meg, jelen ciklusban pótoltuk.

A kamerarendszer jogszerű működtetése során figyelemmel kell lenni az ún. GDPR, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseire és a NAIH elnökének vonatkozó állásfoglalásaira is. A térfigyelő rendszer által közvetített képek megfigyelésének, az adatok megfelelő tárolásának szabályait az Önkormányzat, mint adatkezelő adatkezelési szabályzatában kell rögzíteni. A korábbi ciklusokban ez nem történt meg, jelen ciklusban pótoltuk. A kamerák által rögzített felvételeket a törvényben meghatározott időtartam elteltével törölni kell, a felvételekbe történő betekintés vagy lefoglalás csak a jogszabályban meghatározott szervek (rendőrség, bíróság, stb.) részére biztosítható, megfelelő dokumentálás mellett. Ennek a korábbi ciklusokban nem találtuk nyomát, jelen ciklusban pótoltuk.

A fent felsorolt központi szabályozások a kamerarendszer kiépítésének és működtetésének korábbi időszakában is éltek. A kamerarendszer kiépítése hasznos volt, a szabályos működtetésre, a hiányosságok felszámolására a szükséges intézkedéseket folyamatosan igyekszünk megtenni.

Tisztelettel:

Bodócs Attila polgármester”

Eseménynaptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
23
24
10:00 AM - Baba-mama Klub
5:30 PM - Pálos Dalkör
25
5:00 PM - Kártya Klub
26
5:00 PM - Napsugár Klub
27
7:00 PM - Torna
28
5:00 PM - Kártya Klub
30
22 szept
2018. 09. 22.    
16:00 - 17:00
A gyerekek minden hónapban új technikát ismerhetnek meg és sajátíthatnak el, mellyel a fantáziájuk szabta határokon belül használati tárgyakat és dekorációkat készíthetnek.
22 szept
2018. 09. 22.    
17:30 - 18:00
A gyerekek szórakoztató módon fejleszthetik kézügyességüket, miközben ötletgazdag dekorációkat alkothatnak.
24 szept
2018. 09. 24.    
10:00 - 11:30
Szalai Melinda vezetésével kisgyermekek számára kreatív készségfejlesztő zenés, játékos foglalkozás, ahol más gyerekekkel együtt játszhatnak a kicsik.
24 szept
2018. 09. 24.    
17:30 - 18:30
Szalai Melinda vezetésével szerezhetnek jártasságot a klub tagjai az éneklésben. Tudásukat megalakulásuk óta számos falurendezvényen megmutatták.
25 szept
2018. 09. 25.    
17:00 - 20:00
Jól megy az ulti? Szeretnéd egy jó társaságban kamatoztatni kártyatudásodat? Akkor itt a helyed!
26 szept
2018. 09. 26.    
17:00 - 19:00
A helyi nyugdíjasok összejönnek újságot olvasni, beszélgetni, sütni és közösen ünnepelni, társaságban, jó hangulatban tölteni az időt.
27 szept
2018. 09. 27.    
19:00 - 20:00
Pilatesre alapuló torna - Szánj magadra egy órát! Vezest le a mindennapi stresszt, csendesítsd le az elméd és töltődj fel energiával! Mindeközben a torna megelőzi [...]
28 szept
2018. 09. 28.    
17:00 - 20:00
Jól megy az ulti? Szeretnéd egy jó társaságban kamatoztatni kártyatudásodat? Akkor itt a helyed!
Teszt esemény
2018. 09. 29. - 2018. 09. 30.    
Egész napos
Ide írjuk a kivonatot, mert mittomén, megjeleni-e a widgetben
29 szept
2018. 09. 29.    
16:00 - 17:00
A gyerekek minden hónapban új technikát ismerhetnek meg és sajátíthatnak el, mellyel a fantáziájuk szabta határokon belül használati tárgyakat és dekorációkat készíthetnek.
29 szept
2018. 09. 29.    
17:00 - 17:30
A gyerekek az interneten kutatva válaszolnak egy tudományos, irodalmi vagy történelmi kérdésre. A fáradozásukat kinder csokoládéval jutalmazzuk.
Events on 2018. 09. 22.
22 szept
22 szept 18
Pálosvörösmart
22 szept
22 szept 18
Pálosvörösmart
Events on 2018. 09. 24.
24 szept
24 szept 18
Pálosvörösmart
24 szept
24 szept 18
Pálosvörösmart
Events on 2018. 09. 25.
25 szept
25 szept 18
Pálosvörösmart
Events on 2018. 09. 26.
26 szept
26 szept 18
Pálosvörösmart
Events on 2018. 09. 27.
27 szept
27 szept 18
Pálosvörösmart
Events on 2018. 09. 28.
28 szept
28 szept 18
Pálosvörösmart
Events on 2018. 09. 29.
Teszt esemény
29 szept 18
Pálosvörösmart
29 szept
29 szept 18
Pálosvörösmart
29 szept
29 szept 18
Pálosvörösmart
Events on 2018. 09. 30.
Teszt esemény
29 szept 18
Pálosvörösmart