Kezdőlap » A település története

A település története

Pálosvörösmart a Mátra és a Sárhegy találkozásánál az első hegyvidéki település. Mátrafüred és Abasár települések között fekszik. Természeti adottságai jók, gyönyörű környezetben fekszik.


A múlt században itt élők földműveléssel és elsősorban az építőiparral foglalkoztak. A környező településeket a pálosvörösmarti kőművesek építették.

Településünk első írásos említése 1304-ben történik, mikor is Bene Pusztából az Aba nembéli Csobánka család Sámuel, Pál és Dávid a Pálos Rendnek adományozta a község területét. Az akkori határjárás alkalmával a területet bejárva jelfák, kőrakások segítségével rögzítették a határt, mely a jelenleginek sokszorosa volt. Az adományozott terület magába foglalta pl. a jelenlegi abasári Kőbánya területét, a Pétermály területét, Farkasmályi szőlőket, a Barát rétet és Kékestető Paráddal határos részét.
A Pálos Rend templomát és Kolostorát 1334-ig építették. A kolostor az egyik legnagyobb volt az akkori Magyarországon. Fénykorában közel száz Pálos Atya és laikus testvér élt a Kolostorban. 1334-es okiratok a Kolostor mellett lakott területekről – portákról – tesznek említést. A terület többször elnéptelenedett, még a törökök elől az utolsó Pálos Atya Sőtér Benedek is elmenekült és a Gyöngyösi Ferences Kolostorban élt haláláig. A monostor és a templom javait és kegytárgyait is ide menekítették, melyek a később megépített Benei – Mátrafüredi és a Pálosvörösmarti templomban találhatók.

Több hullámban is próbáltak megtelepedni, az 1700-as években a mai lakosság ősei sikeresen gyökeret vertek és sok hányattatás után belakták a községet. A Pálos Rend II. József által történt feloszlatása után a község a Vallás alap kezelésébe került. Területét többször megcsonkították, majd 1951-ben Elnöki Tanácsi Rendelettel Abasárhoz csatolták. A rendszerváltás után 1992-ben kezdődtek az önállósági törekvések, melyek 2006-ban községegyesítés megszüntetéséhez vezettek. 2006. október 01-jén megalakult Pálosvörösmart község Önkormányzat hét képviselővel, egy polgármesterrel és helyettesítő jegyzővel. 2007. január 1-től felállítottuk a hivatalt, ahová 2 köztisztviselő és 1 munka törvénykönyv hatálya alá tartozó falugondnok is felvételre került.  A községben jelenleg 669 polgár él.

Eseménynaptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12:00 AM - Főzőnap
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
10 júl
2021. 07. 10.    
Egész napos
Events on 2021. 07. 10.
10 júl
10 júl 21
Pálosvörösmart